Nem tudjuk megmondani, hogy miért, egyszerűen csak tény, hogy bölcs dolog úgy gondolkodni, ahogy a régiek szoktak: ha nem így cselekszünk, az tetszhet nekünk racionalizmusnak, de elvesz valamit a világból.
Ha elveszünk valamit a világból, vétünk a régiek örök törvényei ellen, akár értelmesek ezek most, akár nem. A világ és létünk teljességgel irracionális, és sohasem tudjuk bebizonyítani, hogy racionálisnak kell lenniük. Jóllehet teljesen jogos az a vélemény, hogy léteznek bizonyos racionális megfontolások, amelyekkel számolnunk kell: az Alpok Európa közepén van, és ezzel a ténnyel számolnunk kell – mivel akadályozza a közlekedést, alagutakat kell építenünk. És ugyanígy lelki életünk is alá van vetve bizonyos törvényeknek, amelyek irracionálisak, az Alpok ott van lelki kontinensünk centrumában, és ebbe a ténybe bele kell törődnünk. Máskülönben eltűnik a „világ” gonosz szelleme. Nem csupán bölcsesség, hanem létszükséglet, hogy meg vagyunk győződve bizonyos irracionális tényekről. Az általános pszichológiai igazság kritériuma az, hogy azt, amit gondolunk, elébe tárjuk a bennünk lakozó ősréginek: ha az rábólint, valószínűleg jó úton járunk, és nem vagyunk nagyon messze az igazságtól. De ha ez az ősrégi más véleményen van, tudni fogjuk, hogy a saját utunkat járjuk, és nagy kockázatnak tesszük ki magunkat.

A lélek alapja a természet, és a természet teremtő élet. Habár a természet maga lerontja azt, amit épített, de azután újra felépíti. Amit a modern értékrelativizmus lerombol a látható világban, azt visszakapjuk a lélektől. Bár egyenlőre csak a sötétségbe és a csúfságba való süllyedést látjuk: aki nem bírja elviselni ezt a látványt, az sohasem fogja megteremteni a világosságot és a szépséget. Fény mindig az éjszakából születik, és soha semmilyen Nap sem maradt állva az égen azért, mert egy aggályos emberi vágy megpróbált belekapaszkodni.
Az emberi élet nagy döntései többnyire sokkal inkább az ösztönöknek és egyéb titokzatos, tudattalan tényezőknek vannak alávetve, mint a tudatos önkénynek vagy a jó szándékú bölcsességnek. Az a cipő, amelyik az egyik embernek jó, a másiknak nyomja, vagyis nincs általánosan érvényes életrecept. Elvégre mindenki magában hordozza az életformáját, azt az irracionális formát, amelyet semmilyen más életforma sem képes felülmúlni.
A belső tekintély modern intellektust kielégítő, racionalista „természeti erőként”, ill. ösztönként való értelmezésének megvan az a jelentős hátránya, hogy az ösztönök látszólag diadalmas döntése sérti a morális öntudatot, ezért szívesen elhitetjük magunkkal, hogy a dolgot egyedül és kizárólag akarati elhatározással döntöttük el. A művelt ember annyira tart attól, hogy magára vonja az emberi méltóság megsértésének bűnét, hogy ahányszor lehetséges, elvégzi a tények ilyenfajta utólagos átfestését, eltitkolja valamilyen elszenvedett morális vereség érzetét. Arra büszke mindenképpen, hogy az önuralmában és az akarata mindenhatóságában – megveti azt – hagyja magát becsapni a puszta természettől.

Hajdanában, amikor az ember lelkében felbukkantak bizonyos ösztönös képzetek, tudata képes volt ezeket összefüggően átlátni, énjében átírni, el tudott gondolkodni választási lehetőségein. A „civilizált” ember azonban már nem képes erre. „Haladó” tudata megfosztotta magát mindazoktól az eszközöktől, amelyek az ösztönök és a tudattalan segítőkész üzeneteit asszimilálni tudnák. A felfokozott életritmus nem teszi lehetővé, ill. az egyén nem gondolja, hogy mik lennének, mik legyenek a lehetőségei, nem is látja meg. Természetesen ez egy általános vélemény, kivételek adják az útmutatást, vagyis a művészek. A művészek feladata feltárni az adott kor hiányosságait, ill. ha tud útmutatást kínálni.
Ennek megjelenítése változtatja meg az egyént, és azon keresztül a környezetet is.

A környezetkultúra csakis akkor „kultúra”, ha a tárgyak jóságán, használhatóságán kívül a használók kultúráját is jelenti. A tárgyak helyes használata a kultúrált használat alapja, s ez lényegében nem más, mint a tárgyak funkcionális ismerete, készsége.
A tárgyak jelentése közül az esztétikai jelentés azért fontos, mert közvetve is, közvetlenül is hatást gyakorol a használóra. Az emberek, amikor a tárgyakat maguknak kiválasztják, lényegében két dolgot néznek: hogy jól működjék és hogy tetszetős külseje legyen. Ez a közvetlen hatás. A tárgy esztétikum, esztétikai jelentése ugyanis a társadalom értékrendjébe tartozik. Hogy egy társadalomban az egyének és a csoportok mit tartanak esztétikai értéknek, az attól is függ, mit tartanak anyagi értéknek, erkölcsi értéknek, ez pedig része és függvénye a társadalomban uralkodó ideológiának. Így aztán a tárgyak, amelyeket használnak esztétikai jelentésükkel tulajdonosaik így használóik ízléséről, amaz esztétikai felfogásáról, értékrendjéről s ezen keresztül ideológiájáról is vallanak.

Jóformán nem ismerünk népet a földön, melynek ne lenne valamilyen ruházata, ékszere, vagy ne díszítené testét valamilyen módon. Mindez arra mutat, hogy a ruházatnak nem egyedüli funkciója az időjárás viszontagságai ellen való védelem, bár kétségtelen, hogy mérsékelt és arktikus éghajlat alatt ez a funkció lép előtérbe. Az a tény azonban, hogy a ruházat tropikus környezetben is megjelenik, arra mutat, hogy egyéb funkciókat is számításba kell vennünk. Ha megvizsgáljuk, miért hordanak ruhát a különböző emberi csoportok, miért viselnek ékszert, és miért díszítik testüket ilyen vagy olyan módon, akkor azt látjuk, hogy a viselet, az ékszer és a testdíszítés egymástól igen eltérő okokból, különféle szükségletek kielégítésére jött létre, alakította ki különböző megjelenési formáit.
Kétségtelen, hogy ruházat és a szeméremérzés között szoros kapcsolat áll fenn. Tévednénk azonban, ha arra gondolnánk, hogy az emberi szeméremérzés mindenütt azonos formában jut kifejezésre. Hogy mit és miért szégyell az ember, hogy valami mikor számít illetlennek és mikor nem, azt mindenkor a szóban forgó társadalmi kulturális-erkölcsi normája határozza meg. Az eszkimók pl. a szabadban tetőtől talpig szőrmébe burkolva járnak, házaikban viszont szinte meztelenül. Ugyanakkor a szomszédságukban élő naszkapi indiánoknál, akik ugyancsak prémet viselnek, szemérmetlenségnek számít az arcon és a kézen kívül bármely testrészt szabadon hagyni. Trópusi környezetben is találkozunk ilyen ellentétes magatartásformákkal. Ausztráliában pl. a legtöbb csoportnál férfiak és nők teljesen meztelenül járnak, míg az ugyancsak trópusi éghajlat alatt élő kelet-afrikai bagandák tetőtől talpig beburkolják magukat. Vannak társadalmak, melyeknél a nők kevéssé törődnek azzal, hogy testük mely részét látják az idegenek, de elszégyellnék magukat, ha ajakdíszük nélkül kellene mutatkozniuk (pl. a haidák Északnyugat-Amerikában). A mohamedán Afrikában sokfelé nem okoz felháborodást, ha egy nőt idegen férfi félmeztelenül lát, viszont szemérmetlenség lenne, ha a nő férjén és közvetlen hozzátartozóin kívül idegennek is megmutatná az arcát. A szeméremérzés mellett a ruházat társadalmi állapot-, kor-, nem- és rangjelző szerepét kell elsősorban megemlítenünk. Általános, hogy a férfiak és a nők viselete eltér egymástól, de ezen belül is más és más módon öltözködik a gyermek, a serdülő ifjú vagy lány, a felnőtt és az idős férfi vagy nő. Így pl. a Délnyugat- Új-Guineában élő majub népeknél a kisfiúk és a kislányok csupán egy keskeny övet viselnek, mellükön keresztben fonott csík húzódik, felső karjukon pedig karperecet hordanak. Amikor elérik tizedik évüket, a lányok faháncs-csíkokból készített szoknyát öltenek, a fiúk pedig bővítik karperec-díszüket. A házasuló kor elérésekor megint változik és bővül a viselet, a lányok hajába háncscsíkokat fonnak, a fiúk pedig, akik eddig meztelenül jártak, ágyékkötővel övezik magukat. Amint múlnak az évek, úgy csökken a viselet is, az öregek szeméremfedőjükön kívül csak néhány egyszerű karkötőt viselnek. De lehetőséget nyújt a ruha arra is, hogy belőle viselőjének társadalmi hovatartozására következtessünk. A különböző egyenruhák és ezeken a jelzéseken világosan mutatják, hogy katonával, postással, rendőrrel, vasutassal vagy bányásszal állunk-e szemben. A régi Oroszországban az egyenruha még azt is megmutatta, hogy tanárral vagy közigazgatási tisztviselővel van-e dolgunk. A ruházatnak ez a megkülönböztető jellege az egyszerű népeknél is megtalálható. A mexikói aztékoknál pl. csak bizonyos társadalmi réteghez tartozók viselhettek tolldíszes ruhát. Észak-Amerikában a tolldísz tanúsította, hogy viselője milyen harci tetteket hajtott végre, és Új-Guinea egyes törzseinél a tolldísz megléte vagy hiánya azonnal tájékoztatta a hozzáértőt, hogy a vele szemben álló férfi vagy ifjú ölt-e már embert, vagy még nem jutott be a harcosok előkelő csoportjába.
De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vallási, mágikus vonatkozásokat sem. Vannak társadalmak, melyek azt hiszik, hogy a fedetlenül hagyott testnyílásokon keresztül hatol be a rontás legkönnyebben a testbe, tehát ezek befedésével kell ellene védekezni. Indonéziában, Bali szigetén pl. a fiatal lányok meztelen felsőtesttel

A mindennapi életünk szerves részévé vált, hogy díszítsük testünket, ill. környezetünket.
Tesszük ezt azért, hogy közérzetünk más és más legyen, közvetítsünk társaink felé gondolatokat és érzéseket. Már az ősember is díszítette magát, megpróbálta érdekesebbé tenni testét, s a hideg bezárkózós napokon elfoglaltságot talált. Felhasznált minden olyan eszközt, kelléket, amit ha összekombinált az Ő ízlése szerint, úgy érezhette, hogy SZÉP párjának tetszik.

Ahhoz, hogy bármiféle díszítést megértsünk, pár gondolat erejéig elmélkedjünk el, hogy milyen formákat szeretünk a környezetünkben, ill. mit tartunk “Szépnek “.
A filozófia alapfogalma szerint, minden szép, ami szubjektív! Biztos, hogy mindig a szépre vágyunk? Illetve olyan harmóniát keresünk, ill. diszharmóniát, ami a szemünknek megnyugtató, ill. borzongató, szívesen nézzük. Érzelmet vált ki, érzelmet hordoz. Azzal, hogy magunkat díszíteni akarjuk, a másik nem figyelmét szeretnénk magunkra hívni, aminek az alapja az a vonzalom, ami ősi elem, a fajfenntartás. Minden egyed érdekessé, kihívóvá, SZÉPPÉ próbálja tenni magát, hogy megtalálja élete párját.

A mai világnak is szüksége van a szépre, hogy el ne sodorja a kétségbeesés. Ez az a drága gyümölcs, amelyen nincs hatalma időnek, amely körül egymásra találnak a nemzedékek és eggyé válnak a csodálkozásban.
Az igazság keresése a tudomány zászlaján is olvasható, a szépség teremtése a művészet alapja.
Miért gyűjtünk tárgyakat?
Miért használunk olyan használati eszközöket, ami nemcsak célszerű, hanem SZÉP is,
” lelkünk üdvére van “.
Abban megegyezhetünk, hogy mindenki szeretné Önmagát egyedivé tenni, ill. a másik nem számára kihívónak, érdekesnek, figyelem felkeltően bemutatni.
Gondolkoztak-e már azon, hogy a formák, ill. a geometriai formák, milyen érzelmeket váltanak ki Önökből ?
Ha őszinte akarok maradni, akkor tudomásul kell vennem, hogy számomra, a szögletes formák, olyan karaktert takarnak, akik szeretik a férfias, határozott alkatot.
Szeretik a konkrét formavilágot, a geometrikus formákat!
Szeretik, ha a környezetük kemény és határozott, amihez a sima vonalak ill. a konkrét geometrikus formák a kedvencek, a mérvadók.

Nagyon fontos, hogy ismerjük a geometria szabályait, az aranymetszést és a perspektívát, milyen a sziluettünk, ha felöltöztünk, a kiegészítőkkel együtt.